![]() |
![]() |
Küldje el nekünk Ön is receptjeit a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
címre, a legjobbakat itt tesszük közzé! |

Összetevők:
Piskóta: 1kg
Piskóta: Keverjük habosra a tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral egy nagy tálban. Szitáljuk a lisztet tálba, és alaposan keverjük össze a sütőporral. A tojások fehérjéből készítsünk kemény habot. A tojássárgájára szórjuk rá a liszt felét, tegyük rá a tojásfehérjét, majd a tetejére hintsük rá a maradék lisztet. Fakanállal óvatosan dolgozzuk össze, úgy, hogy a tojáshab ne törjön össze. Öntsük a masszát sütőpapírral kibélelt sütőformába, és 200 fokra előmelegített sütőben süssük aranysárgára. Akkor készült el, ha a teteje kissé elkezd barnulni. A megsült piskótát kis ideig hagyjuk a sütőben hűlni, majd rácsra borítva húzzuk le róla a sütőpapírt, fordítsuk meg, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Fontos! A sütő ajtaját sütés közben ne nyissuk ki, mert a tészta összeesik! A piskóta akkor készült el, ha a széle elválik a sütőlaptól.
Töltelék: Forraljuk fel a tejet, és öntsük a dióra, majd hagyjuk állni min. 15 percet. Ha nem szívta be a tejet, szűrjük le. A vanília ízű krémport keverjük el a vízzel, majd hagyjuk állni néhány percet. Ezután keverjük át újra a dióval együtt. A Hulala Habalapanyagból készítsünk habot, és keverjük bele a diós vaníliás keveréket. Vágjuk háromfelé a kihűlt piskótát. A krém 2/5 részét kenjük az első rész közé. A második részbe használjunk újabb 2/5 rész krémet, majd a maradékot oszlassuk el vékonyan a tetején és szélén.
Díszítése: Hulala Habalapanyagból készítsünk habot, majd habzsákkal dekoráljuk a torta felületét. Darált vagy felezett diót tegyünk a tetejére. Reszelt csokoládéval szórhatjuk.

Összetevők:
Piskóta: 0,400kg
Piskóta:: Keverjük habosra a tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral egy nagy tálban. Szitáljuk a lisztet tálba, és alaposan keverjük össze a sütőporral és a kakaóporral. A tojások fehérjéből készítsünk kemény habot. A tojássárgájára szórjuk rá a liszt felét, tegyük rá a tojásfehérjét, majd a tetejére hintsük rá a maradék lisztet. Fakanállal óvatosan dolgozzuk össze, úgy, hogy a tojáshab ne törjön össze. Öntsük a masszát sütőpapírral kibélelt sütőformába, és 200 fokra előmelegített sütőben süssük aranysárgára. Akkor készült el, ha a teteje kissé elkezd barnulni. A megsült piskótát kis ideig hagyjuk a sütőben hűlni, majd rácsra borítva húzzuk le róla a sütőpapírt, fordítsuk meg, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Fontos! A sütő ajtaját sütés közben ne nyissuk ki, mert a tészta összeesik! A piskóta akkor készült el, ha a széle elválik a sütőlaptól.
Töltelék: Főzzünk erős kávét, és hagyjuk kihűlni. A vanília ízű krémport keverjük el a kávéval, majd hagyjuk állni néhány percet. Ezután keverjük át újra a mascarpone sajttal. A Hulala Habalapanyagból készítsünk habot, majd keverjük bele a vaníliás kávés krémet. Vágjuk háromfelé a kihűlt piskótát. A krém 2/5 részét kenjük az első rész közé, a második részbe használjunk újabb 2/5 rész krémet, majd a maradékot oszlassuk el vékonyan a tetején és szélén.
Díszítése: Hulala Habalapanyagból készítsünk habot, majd habzsákkal dekoráljuk a torta felületét. Kakaóporral hintsük meg a tetejét

Összetevők:
Piskóta: 1kg
Piskóta:Keverjük habosra a tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral egy nagy tálban. Szitáljuk a lisztet tálba, és alaposan keverjük össze a sütőporral. A tojások fehérjéből készítsünk kemény habot. A tojássárgájára szórjuk rá a liszt felét, tegyük rá a tojásfehérjét, majd a tetejére hintsük rá a maradék lisztet. Fakanállal óvatosan dolgozzuk össze, úgy, hogy a tojáshab ne törjön össze. Öntsük a masszát sütőpapírral kibélelt sütőformába, és 200 fokra előmelegített sütőben süssük aranysárgára. Akkor készült el, ha a teteje kissé elkezd barnulni. A megsült piskótát kis ideig hagyjuk a sütőben hűlni, majd rácsra borítva húzzuk le róla a sütőpapírt, fordítsuk meg, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Fontos! A sütő ajtaját sütés közben ne nyissuk ki, mert a tészta összeesik! A piskóta akkor készült el, ha a széle elválik a sütőlaptól.
Töltelék: A mazsolát főzzük fel 3 dl (nem tartalmazza a receptura) vízzel, hagyjuk kihűlni és csavarjuk ki jól a vizet belőle. A vanília ízű krémport keverjük el a vízzel és a rummal vagy rumaromával, majd hagyjuk állni néhány percet, és ezután keverjük át újra. A Hulala Habalapanyagból készítsünk habot, és keverjük bele a vaníliás krémet. Vágjuk háromfelé a kihűlt piskótát. A krém 2/5 részét kenjük az első rész közé, a második részbe használjunk újabb 2/5 rész krémet, majd a maradékot oszlassuk el vékonyan a tetején és szélén. A lapok között a krémet szórjuk meg a mazsolával.
Díszítése: Hulala Habalapanyagból készítsünk habot, majd habzsákkal dekoráljuk a torta felületét. Kandírozott apró gyümölccsel szórjuk meg a tetejét. Pirított mandulával és/vagy reszelt csokoládéval hinthetjük.

Összetevők:
Piskóta: 1kg
Piskóta: Keverjük habosra a tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral egy nagy tálban. Szitáljuk a lisztet tálba, és alaposan keverjük össze a sütőporral és a kakaóporral. A tojások fehérjéből készítsünk kemény habot. A tojássárgájára szórjuk rá a liszt felét, hategyük rá a tojásfehérjét, majd a tetejére hintsük rá a maradék lisztet. Fakanállal óvatosan dolgozzuk össze, úgy, hogy a tojáshab ne törjön össze. Öntsük a masszát sütőpapírral kibélelt sütőformába, és 200 fokra előmelegített sütőben süssük aranysárgára. Akkor készült el, ha a teteje kissé elkezd barnulni. A megsült piskótát kis ideig hagyjuk a sütőben hűlni, majd rácsra borítva húzzuk le róla a sütőpapírt, fordítsuk meg, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Fontos! A sütő ajtaját sütés közben ne nyissuk ki, mert a tészta összeesik! A piskóta akkor készült el, ha a széle elválik a sütőlaptól.
Töltelék: A vanília ízű krémport keverjük el a vízzel, majd hagyjuk állni néhány percet, és keverjük át újra a reszelt gesztenyével együtt. A Hulala habalapanyagból készítsünk habot, és keverjük bele a gesztenyés vaníliás keveréket. Vágjuk háromfelé a kihűlt piskótát. A krém 2/5 részét kenjük az első rész közé, a második részbe használjunk újabb 2/5 rész krémet, majd oszlassuk el a maradékot vékonyan a tetején és szélén.
Díszítése: Hulala habalapanyagból készítsünk habot, majd habzsákkal dekoráljuk a torta felületét. Reszelt és/vagy formázott (pl. szív alakú) gesztenyét tegyünk a tetejére. Reszelt csokoládéval szórhatjuk és/vagy a formázott gesztenye figurákat csokoládéba márthatjuk.

Hozzávalók 4 fő részére:
A megtisztított zöldségeket azonos méretűre daraboljuk. A gombát, paradicsomot, hagymát félbe, a cukkinit, répát, patisszont, burgonyát szeletekre vágjuk. A karfiolt rózsáira szedjük. Forrásba lévő sós vízbe rakjuk a répát, de nem főzzük puhára, csak félig. Ekkor rakjuk mellé a karfiolt, és a hagymát is, amelyeket rövid ideig főzünk, majd kiszedjük a vízből. A zöldségek levét még később használjuk.
Összekeverjük egy tálban a zöldségeket. A fokhagymát olajjal, kevés sóval össze turmixszoljuk, és összeforgatjuk a tálban lévő anyagokkal.
A mártáshoz a zöldségek levét leszűrjük és félre rakjuk.
Kevés vajban a zöldborsot megpirítjuk, és rá hintünk egy kis lisztet. Ezután pirítsuk tovább, majd öntsük fel kevés zöldség lével és dúsítsuk a Hulala Cucinával. Szükség szerint ízesítsük sóval.
Serpenyőben nagy lángon pirosra, ropogósra pirítjuk a zöldségeket!
Tál közepére halmozzuk a grillzöldséget, és körbe öntjük a mártással.
Az elkészült ételhez jó étvágyat kívánunk!

Hozzávalók 4 személy részére:
A megtisztított burgonyát 1x1 cm kockákra daraboljuk. A babot rézsútosan vágjuk fel szintén 1-1,5 cm-es darabokra. Serpenyőben vajat olvasztunk, melybe belerakjuk a babot és a burgonyát, enyhén borsozzuk! Kicsit megpirítjuk, majd kevés húslével felöntögetve addig pároljuk, amíg meg nem puhul a bab! Sóval vigyázni kell, mert a húslé tartalmaz sót! Ha egyszer-egyszer hagyjuk, hogy lesüljön, nem baj, mert jó ízt ad az ételnek! Végül hozzáadjuk az apróra vágott snidlinget, és felöntjük a Hulala Cucinával, addig forraljuk, amíg be nem sűrűsödik!
Könnyű, kíméletes étel önmagában is, de egy szelet párolt hallal is fenséges!

Hozzávalók 4 fő részére:
A pecsenyét 1 cm szeletekre vágjuk, és a kés lapjával enyhén megnyomkodjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd félrerakjuk. Burgonyát héjában sós vízben megfőzzük, megtisztítjuk, és karikákra vágjuk. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, és egy serpenyőben kisütjük, majd hozzárakjuk a karikára vágott burgonyát, és többször megforgatva pirosra sütjük. A végén adjuk hozzá a szeletelt újhagymát. Közben kevés olajon megsütjük a szűzérmék mindkét oldalát.
A Hulala Cucinát habszifonba öntjük, melyet egy kis sóval és curry porral ízesítünk! Jól összerázzuk és habot készítünk egy patron segítségével. A burgonyát halmozzuk a tál közepére, és helyezzük rá az érméket. A habot egy kis tálba nyomjuk, és kanállal a húsra adagoljuk. Így egy könnyű, habos, ezáltal különleges mártást kapunk. Amely lassan elveszti a habosságát és ráolvad az ételre. Friss sült rozmaringszállal díszíthetjük!

Hozzávalók 4 fő részére:
A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, majd finomra vágjuk. A megmosott, lecsepegtetett csirkemellet kis darabokra vágjuk. Az olajat nagyobb serpenyőben közepesen felforrósítjuk, majd a hagymát és fokhagymát rátesszük, és megdinszteljük. A húst hozzákeverjük és nagy lángon, többször átforgatva 3-4 percig fehérre sütjük. Megborsozzuk, oregánóval fűszerezzük. A csirkemellet összeforgatjuk a fűszerekkel és csak most sózzuk meg, majd egy percig forraljuk. Ezt a ragut a Cannelloniba töltjük. Leöntjük bőven Hulala Cucinával, majd a reszelt sajttal leszórva sütőben készre sütjük

Hozzávalók 4 fő részére:
A megtisztított combokat sózzuk, borsozzuk és mustárral bekenve, kevés kakukkfűvel megszórva pár órára hűtőbe helyezzük. Serpenyőben elősütjük a combokat, majd kevés vizet öntünk rá, valamint a Hulala Cucinát, hogy teljesen befedje. Egy tepsiben sütőben lassan, kb. 150-160 fokon puhára sütjük! Addig hagyományos módon párolt rizst készítünk.
Vajban az apró kockákra vágott zöldségeket pici sóval és finomra vágott petrezselyem zölddel megpároljuk. Hőálló formákat kikenjük vajjal, és megszórjuk liszttel. Félrerakjuk!
A tojássárgáját szétválasztjuk a fehérjétől. A fehérjét habbá verjük. Majd a rizst, a sárgáját, a zöldségeket összekeverjük, adunk hozzá kevés olvasztott vajat, kb. 0,1 l vizet és hozzáadjuk a fehérjének az egyik felét, óvatosan összekeverjük. Ezt követően hozzákeverjük a másik felét, majd a formákba töltjük a habot! Sütőben 120-130 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük! Hagyjuk egy kicsit pihenni a felfújtat, majd a formából tálra borítjuk, mellé rakjuk a combokat, és meglocsoljuk a sült mártásával. Díszíthetjük citrommal!